A Mediációról általában

Mediáció, vagyis a békés konfliktuskezelés!


A mediáció során a mediátor egy középen álló, független és semleges fél, aki közreműködésével segíti az egymással konfliktusban álló feleket ahhoz, hogy egy (vagy esetleg több) vitás kérdésben közös megoldást találva, mindkét fél által elfogadható, kollektív megállapodásra jussanak.
Személyes hitem, hogy legtöbb esetben létezik olyan megoldás, amely minden érintett számára elfogadható. Ezért tartom megfelelő módszernek a mediációt, ahol az ügyfeleim többé már nem ellenfelek, hanem olyan intelligens tárgyalópartnerek, akik megtalálják azt a megoldást, amelyben nincs vesztes.

Mit csinál a mediátor?

Miért éri meg eljönni a mediációra?

Miben különbözik a tanácsadástól?

A tanácsadás során a tanácsadó megmondja, ki, mit, mikor és hol tegyen, vagyis teljes vezetést ad.
Ezzel szemben a mediátor semleges harmadik félként van jelen a folyamatban, vezeti a két fél közötti kommunikációt. A mediátor nem ad tanácsot, nem sugall megoldási javaslatokat sem. Illetve nem hoz döntést a felek közötti vita ügyében, hanem személyével, tapasztalatával és tudásával segíti a megegyezési folyamatot. Több alternatív megegyezési lehetőséget is segít kidolgozni a felekkel együtt, és nem téveszti szem elől a célt; a kölcsönös és gyors megelégedést szolgáló egyezséget.

Mi történik egy mediáció ülésen?

Bármelyik résztvevő fordulhat mediátorhoz, illetve közös elhatározással, együtt is megtehetik - ez történhet e-mailben vagy telefonon is.
Amennyiben csak az egyik fél jelentkezett, a mediátor felkeresi a másik érintettet is, és felajánlja számára a probléma mediációval történő megoldását.
Abban az esetben, ha mediációval mindkét fél egyetért, külön-külön sor kerül az előkészítő beszélgetésekre, ez személyenként 1-1 óra.
Az előkészítő beszélgetés után egy egyeztetett időpontban sor kerül a mediációs ülésre, amelyen mindkét érintett részt vesz, ez az ülés 3 óra/alkalom.
Az eljárás olyan megegyezéssel zárul, amellyel minden fél egyetért, amennyiben ez megszületik a felek aláírják az írásba foglalt megállapodást.
Mediációs folyamat időtartalmát törvény szabályozza, így az maximum 4 hónap (jellemzően 3-5 alkalom). Mindemellett akár az első alkalommal is megszülethet az egyezség. 

A mediáció egy bizalmas folyamat, ezért a mediátort titoktartás kötelezi!